A Battlefield franchise meglehetősen régóta jól teljesít a taktikai shooterek piacán. Voltak természetesen a sorozatnak gyengébb pillanatai is, de mindent összevetve fantasztikus élményekkel gazdagodtak már eddig is a sorozat kipróbálói. A Bad Company kicsit kilóg a széria többi tagja közül. Az eddig napvilágot látott Battlefieldepizódok nem voltak híresek az egyjátékos kampányról. A Bad Company szakított ezzel a hagyománnyal és kimondottan érdekes, akciódús egyjátékos üzemmóddal is megörvendezteti a rajongókat, egyfajta bemelegítőként tökéletes, hogy ne érezzük magunkat annyira elveszve a többjátékos csatározások közepette. Hiszen ez a magja a játéknak, amikor az interneten keresztül 32 játékos méri össze tudását a harcmezőn.

 

 

Apokalipszis most!
Sok film és játék is feldolgozta már a vietnámi vérfürdő eseményeit, de mostanság igen ritkán találkozunk a témával. Az is közrejátszhat, hogy egy történelmi léptékben számolva rövid időszakról van szó, de persze az is, hogy mint a németeknek a világháborús téma, úgy az amerikaiaknak a vietnámi háború meglehetősen érzékeny pont. Minden esetre a DICE gondolt egy nagyot, és a régóta várt tartalomfrissítés helyszínéül a háborúkkal és bambusszal átszőtt Vietnámot vették alapul. Kicsit kétkedve fogadtam az első felreppenő híreket a kiegészítőről, de szerencsére az első tíz perc játék után már minden kétségem szertefoszlott és teljes átéléssel támadtam, védtem, zászlót foglaltam és természetesen mindezek könnyítésére lőttem, ahogyan a csövön kifér.

Kis visszatekintő
Akik már játszottak az első epizóddal, nyugodtan továbblapozhatnak a következő alcímig, itt ugyanis egy kis visszatekintésnek szorítok helyet, hogy tisztába rakjuk, mi is az a Battlefield: Bad Company 2 és miért más, mint az eddig megjelentBattlefield epizódok.
Az egyik legfontosabb ilyen különbség az egyjátékos hadjárat jelenléte a játékban. Természetesen a hangsúly nem ezen van, aki kizárólag a magányos háborúskodást tartja élvezhetőnek, az nem ezt a játékot fogja többször is végigjátszani. Ellenben van neki, és a többjátékos üzemmódot tökéletes lendülettel vezeti fel, hogy aztán hónapokra a rabjává legyünk a jól összerakott jutalmazási és szintlépési rendszernek.
A játék gerincét képező többjátékos üzemmód a Call of Duty epizódok által bevezetett pontozós, szintezős sablont követi. Összesen ötven rangot léphetünk meg a játékban, amely amellett, hogy nem hangzik kevésnek, még annál is hosszabb idő végigzongorázni. Viszont az egyik szívfájdalmam, hogy a megszerezhető fegyvereket és felszereléseket nem osztották szét elég jól erre az ötven "szintre". Ha kevésbé is vagyunk ügyesek, de mind a négy kasztot vegyesen használjuk, és nem specializálódunk mondjuk csak a mesterlövészre, akkor a huszonötödik szintig minden létező tartalom megnyitható, és onnantól felfele már csak a fegyverekre és járművekre szerezhető csillagok gyűjtögetése marad.

Négy kasztot találunk a játékban, amelyeknek vannak speciális, csak rájuk jellemző fegyvereik, eszközeik, valamint vannak, amelyeket minden kaszt egyaránt használhat. A mesterlövész (recon) kaszt például a mesterlövész fegyverek helyett vihet magával sörétes puskát is, ezzel szélesebb körben való alkalmazhatóságot biztosítva a kasztnak. A "hétköznapi" sorkatona (assault) gépkarabélyokkal és 40 mm-es gránátvetővel van felvértezve, valamint a muníció ellátásról is ő gondoskodik. Ha a szanitéc osztályt (medic) választjuk, akkor könnyűgéppuskákkal operálhatunk amellett, hogy elesett bajtársainkat visszahozhatjuk az életbe, és a sebesülések ellátása is a mi feladatunk lesz. Már csak egy maradt hátra, a mérnök (engineer), akinek természetesen a saját járműveink javítása és az ellenségesek felrobbantása lesz a feladata, ebből következik, hogy a nehéz páncéltörő rakéta mellé általában egy úgynevezett submachinegunt (SMG) visz magával, amely a sorozatlövő képességet a pisztolyba való lőszerrel párosítja.

 

 

Játékmódokból négyet találhatunk a játékban, ezek a Conquest, a Rush, a Squad Rush és a Squad Deathmatch módok. A Conquest már a régi Battlefieldjátékosoknak ismerős lehet, itt a pályán elhelyezett három vagy négy zászló elfoglalása és megtartása a cél. Mindkét csapat megadott mennyiségű "respawn ticketet" kap, amelyek minden elesett csapattárs után csökkennek. Amelyik csapatnak először elfogy, az veszít. A ticket rendszer hasonlóan működik a Rush módban is, annyi különbséggel, hogy itt a védő csapat végtelen számút kap, és az a feladata, hogy visszaverje a támadókat, akik minden erejükkel két M-COM állomás megsemmisítésén fáradoznak. Ha a támadók jól dolgoznak, akkor az elpusztított két állomás után visszaszorítják a védőket a következő védállásig, ahol a feladat ugyan az, csak a terep változik.

Fuss Forrest! Fuss!
Tehát ott tartottunk, hogy Vietnámba utaztunk. A levegő párás, mindent elborít a bambusz és a hegyoldalba vájt rizsültetvények látványa. Aztán felordít a '60-as évek egyik nagy slágere a helikopterben és elszabadul a pokol. Mindenhonnan vietnámi és amerikai katonák jajongásai hallatszódnak, majd a káosz tetézéseképp a távolban meglátod a lángszóróból előtörő poklot, és már azt sem tudod, hogy fiú vagy-e, vagy lány.
Mivel a téma a vietnámi háború, az idő kerekét is visszatekerjük egész a már emlegetett '60-as évekig, amelynek folyománya az, hogy a jól megszokott és bejáratott ACOG távcsövünktől és a mozgásérzékelős gránáttól elbúcsúzhatunk. Ilyen és ehhez hasonló luxuscikkekre ne is számítson senki, mert csalódás fogja érni. Viszont helyettük kapunk egy ládára való új fegyvert és egyéb eszközt, amelyekkel pontot tehetünk a háború i-jére – feltéve, ha lenne benne.

Ha már harcedzett katonád van a Bad Company 2-ben, akkor Vietnám már meg sem fog neki kottyanni, ugyanis a szintezés és az unlockolás össze van kötve a kiegészítővel. A pontok, amelyeket itt szerzel, ugyanúgy beleszámítanak a már meglévő katonád lelki fejlődésébe, mint amelyeket például Port Valdez hóviharos tájain szereznél meg. Ebből az következik, hogy ha ebben a helyzetben vagy, nagyon könnyen beszippant a játék. Nincs az alapjátékban tapasztalt nehézkes haladás, amelyet a kevés és majdhogynem minden esetben pocsék fegyverek választéka okozott. Mindent egyből a kezedbe vehetsz, kipróbálhatsz harc közben, még a lángszórót is. Ez lehet, hogy nem is volt annyira rossz ötlet a DICE-tól, mint amennyire az elején annak gondoltam. Egyrészt azért, mert nem kell újra a nulláról kezdeni a fejlődést, másrészt pedig a már említett "in medias res" kezdés az instant háborús gyönyörrel párosulva jó pár órára nem fogja a játékos elereszteni.
A játékmódok és a kasztok is a megszokottak, nem változott bennük semmi, kivétel persze a kinézetet, amelyet úgy, mint a fegyvereket, az időszakhoz hangoltak. Az alapjáték járműveinek is megtaláljuk a vietnámi megfelelőjét, a quad helyett például a minitruckot, amely egy háromkerekű kisteherautó. Igen, vicces. :-)

 

 

Félelmetesen jól sikerült – a fentebb leírtak adagolásával – igazi vietnámi hangulatot varázsolni a DICE fejlesztőinek. Sok jellegzetes új hang is bekerült a játékba, ami csak tetézi a feelinget, de azt is muszáj megemlítenem, amikor egy napalmozás következményeképp porig égett és még parázsló erdőn kell átverekednünk magunkat. Fedezékek nélkül a fekete hamun gázolva elég nehéz észrevétlennek maradni. Végre kicsit jobban helyezték el a térképeken az M-COM állomásokat is a Rush módhoz. Az alapjátékban számomra elég zavaró volt az, hogy némely állomást elég volt kitartóan mortarozás alatt tartani, mert ha a ház, amelyben helyet kapott, rádőlt, az állomás is automatikusan megsemmisült. Erre a Vietnamban nincs jóformán példa, mivel nagyon házakat sem fogunk találni. Kis fatákolmányokból természetesen van elég, de azokat megsemmisíteni ilyetén módon nem lehet. Eddig olyanra sem volt példa, hogy az M-COM állomás egy rókalyukban lett volna megtalálható.
A pályatervezőket dicséri az is, hogy sok szűk átjárót is beleszőttek a terepekbe, ahonnan egyedül, Rambo üzemmódban jó nagy meglepetéseket lehet okozni a gyanútlan ellenségnek. Remekül kihasználják a motor adta lehetőségeket is, gyönyörű tájakat varázsolnak monitorunkra. Elképesztően szép például az egyik pálya kezdőhelye, ahol egy párás vízmosáson át kell utat törnünk magunknak.

Szép hely ez a Vietnám...
A grafikán szinte semmi nem változott, de mégis. Hatalmas meglepetésemre, ahogy az első pályát betöltötte a játék, az eddig megszokott minimálisan, de darabos futási sebességhez képest a Vietnam szabályosan száguldott. Számokban kifejezve ez egy olyan 20 képkocka javulás másodpercenként. Gyorsan vissza is töltöttem az alapjátékot meglepettségemben, hogy most a gépem táltosodott-e meg, vagy a Vietnamot sikerült félelmetesen jól optimalizálni, de sajnos az utóbbi történt. Nem is sajnos, hiszen örülök neki, és azok is nagyon örülhetnek, akiknek a Bad Company 2 esetleg gyengécskén muzsikált. Ez lehet a kisebbre szabott pályák áldásos tevékenysége, vagy a furcsa kő és hordó feltűnés-eltűnés is akár. Mindenesetre látványban talán még oda is veri az alapjátékot, és emellett futási sebessége is sokkal barátságosabb. Számomra már megszokott, hogy a DICE nagy hangsúlyt fektet a katonák kidolgozására, ez itt sincs másképp. Némelyik kimondottan meglepő és ötletes külsőt kapott. A fegyverek kinézete is teljesen megfelelő, penge éles textúrák és jó animációk jellemzik a grafikusok munkáit.

...de már igazán hazamennék!
Sajnos még mindig vannak idegesítő dolgok a játékban, a játékmenetből kifolyólag. Ilyenek a néha szinte állandó baserape, amely a Bad Company játékok egyik legrosszabb része. Ha a csapatod esetleg nem túl jó játékosokból áll, az ellenségé pedig tojik a szabályokra és szépen visszaszorít titeket egész a kezdőterületre, akkor beáll a jól megszokott "még be se spawnlotál, de már halott vagy" állapot, amelyből igen nehéz kimászni. Ezt simán megoldhatná a DICE, ha kicsit kintebb tolná azt a zónát, ahol az ellenséges csapat már nem tevékenykedhet, mégsem tesznek a dolog érdekében semmit.
Aztán furcsa dolog volt még a tesztelés alatt, hogy az EA szerverek néha igen érdekes dolgokat produkáltak. Kezdve azzal, hogy a bejelentkezés után néha 5-10 percet is igénybe vesz, amíg a szerverről lekéri az adataimat, aztán a szerverkeresőben ugyanez az állapot fogad. Aztán mire a szervereket kilistázza, már vagy mind megtelt, vagy ha épp találok egyet, amelyik nem, onnan meg az EA szerver vág ki. Vagy épp a punkbuster.

 

 

Van még hova fejlődnie a játéknak, de most a DICE nagyon megtalálta a jó irányt. Kétkedve fogadtam a kiegészítőt, nem vagyok nagy híve a letölthető tartalmaknak, de ez így ebben a formában teljesen megállja a helyét. Magával ragadó a hangulat, a grafika még mindig elképesztően látványos, a hangok félelmetesen szólnak. A pontozási rendszer továbbra is lebilincselő, egyszerűen jó érzés, amikor villog a hitmarker az ellenséges katonán, majd jön a felirat: "Killing an enemy +50".
Igaz, hogy nem sok az újdonság, de miért változtatnának azon, ami eddig bevált. Nekem nem hiányzott új játékmód, sem új kaszt, a lángszóró jelenléte minden bánatom elfeledteti. Arról nem is beszélve, hogy már nyár vége óta várjuk az új térképeket, most egy időre ez biztos sokakat le fog kötni.
Mint kiegészítő, tökéletesen megállja a helyét, kellőképpen eltérő és mégis otthon érzi magát benne a játékos. Na, de elég is a szóból, irány vissza a csatatérre, csak olvasgatva nem lehet háborút nyerni!